A nyilvánosan látogatható monori foglalkozások jelenleg szünetelnek, de a lenti írást mindenképpen olvasd el és figyeld a hírenket!

Mi az a Baranta?

Így magában mondva és leírva ma már nem derül ki, azonban ha hozzátesszük a Hagyományos Magyar Harcművészet jelzőt, akkor néhányan már sejtik, de többen még ezután sem értik.

Mielőtt feltennék maguknak a kérdést, hogy volt-e a magyaroknak harcművészetük én válaszul azt mondom több mint ezer Barantás társam helyett, hogy igen volt és van magyar harcművészet, a jövője viszont rajtunk is múlik…

Hogyan  kapcsolódik a Ménurfiak és a Baranta?

Mindkettő egy elfelejtett-elfelejtetett hagyományt kíván életre kelteni, és ma már mondhatjuk, hogy mindkettővel jelentős eredményeket értünk el.

Több mint egy évezrede történt, hogy idegen hatásra elhagytuk ősi szokásaink, írásunk, vallásunk. Szerencsére ezek búvópatakként újra és újra előjöttek a népemlékezetben, így bizonyos dolgok napjainkig fennmaradtak.

Ezekből a megmaradt morzsákból építkezik a Baranta, a folyamatos kutatásnak és gyakorlásnak köszönhető, hogy a morzsából újra életre kelt.

Valaki mégis azt mondta, hogy „figyeljetek én gyerekkorom óta Barantázom, semmi szükség, hogy ti most megmutassátok nekem! Fára másztam, fogócskáztam, verekedtem-birkóztam, saját magam készítette íjjal nyilaztam.”

Igaza volt, ezek a Baranta alapjai, de tudomásul kell vennünk, hogy ezer év után újra egy nagy emlékezettörlés részesei vagyunk.

(Nagy szükségünk lesz a Barantára, mert növeli a testi erőt, fokozza az önuralmat és az összpontosító képességet és a foglalkozások egyben élő történelemórák is.)

Minket magyarokat szeretnének kitörölni még az emlékezetből is, a múltunk elvették és a jelenünk előre vetíti, hogy ezen az úton haladva nem lesz jövőnk itt a Kárpát-medencében.

Ahogy a hirdetéseinkben írtam, a Barantát ma sportnak neveznénk, de egykor a túlélést és a szórakozást is jelentette.

A születéstől a halálig végigkísérte és segítette a magyart, a gyermekkorban elkezdett játékok az életre nevelést, harcra való felkészülést, felnőtt korban a szinten tartást.

Öregkorban kinyújtotta az élhető élet határait, gondoljunk csak a keleti vének mozgékonyságára és szellemi frissességére, ezeket mind a lélekkel töltött testgyakorlásnak köszönhetik. Az elveszett örökségünkből nagyon sokat a keleti népek szokásai, használati eszközei, ételei között találunk! (Kazah, Mongol, Baskír, Kína nemzetiségei pl. Ujgurok stb.)

Az előbb elmondottakból következik, hogy a Barantát nem lehet egyetlen sporttal sem összehasonlítani, mert azokkal ellentétben az egész életre vonatkozik. Mai világunkban egy divatos sportból akár meg is lehet élni, persze ehhez vállalni kell a sok lemondást, a sokszor életellenes terméket kínáló szponzoroknak is meg kell felelni, s ott a versenysport állandó velejárója a sérülés és természetesen a teljesítménynövelő szerek egészségkárosító hatása sem utolsó szempont. Arról persze lehetne vitázni, hogy éppen tiltott vagy engedélyezett szerről van szó, tulajdonképpen ez teljesen mindegy.

Ha mégis versenyszerűen szeretnéd űzni a barantát, azt is megteheted, versenyeink jó hangulatú baráti összejövetelek, ahol a Kárpát-medence magyarjai összemérik tudásuk, nálunk a "dopping" általában pörkölt, gulyásleves, kemencében sült kenyér, lepény, perec, házi lekvár, házi szörp...

A Baranta a versenysportokkal ellentétben inkább szórakozás, közösségi élmény, amelyben  mindenki megtalálja az életkorának, testalkatának és az érdeklődésének leginkább megfelelő elfoglaltságot, mert a Barantás táncol, rovással ír, énekel, bottal-, dárdával vív, birkózik, íjászkodik, láncinget fűz, köleskását, gyógyteát főz, vagy éppen népmesét mond.

 Aki nem hiszi járjon utána…